A “lent” után csak “fent” jöhet!!!

2009 november 3. | Szerző: Sharon |

 

Már rég jártam erre, gondoltam összegzem az eddigieket. Bevallom őszintén nem volt kedvem írni, mert nem volt valami szerencsés időszakban részem. Nem volt kedvem írni, mert sokat töprengtem azon, hogy miért ilyen keserű az élet és miért tesz mindig próbára. Kezdve azzal, hogy Édesapám megbetegedett, sorra jöttek a gondok és azt hittem már vége lesz, amikor egyik gond követte a másikat. Azért írok MOST, hátha leírom végleg és több rossz korszaka az életemnek már nem lesz idén, legalábbis nagyon remélem.

Az hagyján, hogy én is beteg lettem, de utána szinte Mindenki körülöttem, mint egy futótűz rohant végig és vett le Mindenkit a lábáról. Páromnak sikerült átadnom a jó kis hasmenéses vírusomat, szerencsére neki rendkívül erős szervezete van, emiatt hamar kigyógyult belőle. Nővéremnek felső légúti vírusa volt, ő már nem volt ennyire szerencsés, mint a Kedvesem, ezért 2 hétig nyomta az ágyat, magas láza alig akart szűnni. A csúcsot bátyám érte el azzal, hogy kiderült tályoga van a végbélrendszerében. Persze hétvégén, ügyeletes orvosnak kellett megműteni a János kórházban, hát ő is most már túl van rajta és gyógyulófélben, bár még vár rá egy végbéltükrözés, majd ha még jobban lesz, de talán az csak a következő hónapban. Szóval most már túl vagyunk a betegségeken és ezt nagyon komolyan gondolom. Nem kell több nyavalya senkinek. Elég volt ennyi ebben az időszakban.

Persze emiatt Apát mindig az látogatta, aki éppen nem volt beteg. Így utólag röhejes az egész, csak átélni nem volt az. Ennek ellenére Apa elég gyorsan javult és a múlt héten kiengedték jelenleg rehabilitáción van Füreden min. 2 hetet ott tölt, hanem hármat. De egész erős már, minden nap fél óra séta kötelező orvosi utasítás. Rengeteget fogyott, ami nem baj, kellett fogynia, csak annyira ráncos lett szegénykém arca, hogy hirtelen rá sem ismertem. Segítjük a gyógyulásban, nem akarjuk Őt is elveszíteni…

Aztán eljött Anyám halálának az évfordulója is. Olyan érdekes ez az egész, mert az évforduló napján engedték ki Apámat a kórházból, ezért kevésbé voltam szomorú. Persze este tele sírtam a párnámat, akkor már mindegy volt, meg talán ez a legrosszabb, a halálának napja…október 27. Nagyon rossz a többi nap is nélküle (az ünnepek főként), de úgy érzem ez a nap az, amikor nem tudok nem sírni. Teljesen mindegy hány éves leszek. Halottak napján nagyon szép volt a temető és az Ő sírja is.

Talán mára nyugodtam meg és tudtam leírni mindezt. Remélem, hogy mostantól csak jó dolgok jönnek, pozitívan szeretnék hozzáállni. Párom szülinapja november 22-én lesz és tervezek neki egy meglepetést, annyira megérdemli. Gondoltam elviszem valahová, mondjuk egy wellness szállodába pihenni, annak biztosan örülne. Majd még kitalálom, ma még csak harmadika van.