Nem javul semmi…
2010 január 15. | Szerző: Sharon |
Sokszor eszembe jut ez a blog és az is amiért elkezdtem írni. Valójában tanulságként szántam (a tánc miatt) de most, hogy így a jelenről kell írni, nagyon nehéz számomra folytatni. Nem is akarom igazán…
Mert az, hogy valaki a múltról ír, a múlt sérelmeit leírja az teljesen más, mint most erről az átkozott jelenről. Nehéz megélni is. Sajnos egyre jobban fokozódik a pechsorozatom. A régmúlt egészen más, az már egy megtörtént dolog. Arról egyre könnyebb beszélnem, írnom, legalábbis így érzem. Fájó sebek vannak, de vannak szép pillanatai is, és ezt nem szabad elfelednem.
Nem tudom miért történnek meg ezek a dolgok mostanában, persze erősítenek, egyre erősebbé tesznek, csak lenne már vége. Mit csináltam rosszul ill. miért érdemlem ezt kérdezem a világtól. Nagyon rossz passzban vagyok, bár optimista ember voltam, eddig hittem és reméltem. De elfáradtam, ebben az év kezdésben bíztam. Bizakodva vártam, hogy vége legyen 2009-nek, és a sok beteges időszaknak. Erre most folytatódik csak igazán. A baj mindig rosszkor jön. De ennyiszer???
Sajnálom, hogy folyton csak panaszkodni tudok…ha nem én lennék, akkor nem is biztos, hogy olvasnám saját magamat. Mert ettől csak elmegy mindenkinek a kedve, ezt pedig nem szeretném. Én nem ilyen vagyok. Hol van az az életvidám lány, aki voltam??? Kérdezem sokszor magamtól, egyelőre nincs válasz…
Abban is hittem, ha leírok mindig mindent, azzal lezárul és besöpörhetem a szőnyeg alá…Ugye mennyire naiv voltam?!
A magunk sorsának csak mi lehetünk a kovácsai, én legalábbis így hittem. De közben rá kellett jönnöm, hogy ehhez nem mindenkinek lehet elég ereje.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Drága Sharon!
nem tudom mi történt, de az már kiderült, hogy nagyon erős, értékes, és kitartó ember vagy, és ha most nem is látod, ez meghozza a gyümölcsét.
Tudom, könnyű így kívülről, de hidd el, hogy az a gödör,amibe az ember belelépett, abból ki is tud lépni. Ha meg nem lépett csak beleesett, vagy lökték, az élet akkor is gondoskodik róla , hgoy kit udjon belőle keveredni. Ne add fel! Hidd el van egyensúly az életben, és egyszer vége lesz, semmi (sajnos a jó sem) tarthat örökké, úgyhogy nincs aza pech-sorozat, ami egyszer ne álllna meg…
Kitartás Sharon, sokan szeretnek téged, és lesz még rá alkalom, hogy ezt a blogot úgy és azért tudd folytatni, ahogy és amiért ezt annak idején elkezdted.
Nagyon sok puszi!
Drága Alienn!
Köszönöm a bíztatást, nagyon jól esik. Eddig én is azt hittem, hogy a gödörből egyszer csak lesz kiút, bíztam az új évben és tessék most ugyanúgy folytatódik minden rossz, mint tavaly év végén. Pedig tényleg nem ezt programoztam az agyamban. Optimistán álltam hozzá, hiszen “minden az agyban dől el” elvet követtem és most csalódtam, mert hiába programoztam a jót, az ellenkezője következett be…és még ki tudja meddig tart…és azt szeretném, hogy ez egy “panaszkodós blog” legyen, mert ez nem én vagyok…
Sok puszit küldök, ölelést és kitartást neked is! Olvaslak ám mindig, mikor van egy kis időm! És hidd el, hogy nagyon csinos vagy most is!!!
csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy panaszkodni nem is olyan rossz dolog….többek között az is kiderül milyen sokan gondolnak az emberre…és ez azért jó tud lenni.
én töretlenül drukkolok neked. puszi
Sharon!
nem vagy “elfelejtve”…szoktam rád gondolni, és mindig a legjobbakat kívánom. puszillak
Drága Alienn!
Nagyon köszönöm Neked…remélem “jobban” leszek nemsokára és végre ismét önmagam leszek.
Te pedig vigyázz magadra nagyon!!!
Öllelek és sok puszit küldök!
Drága Sharon!
Megdöbbenve olvasorom soraidat… Először is had szögezzem le, hogy Neked ugyan olyan jogod van “panaszkodni” – sőt KÖTELEZŐ, mint ahogy én élek ezzel a jogommal már vagy egy éve 🙂 De a viccet félretéve – nagyon rossz hallani, hogy így össszecsaptak feletted a hullámok, és ez egy őrült állapot… Ha valaki tudja… Hát tudod. Annyi mindent tudsz már rólunk, és tudod, hogy talpra lehet állni, és tudod, hogy ha nehéz is, és de elszakadunk a múltunktól, még ha csak egy egy komment tud ebben segíteni 😉 De jön, amikor jönnie kell.
Van egy titkos dolog… Ami tudom, hogy segítene rajtad – ez egy pici tárgy. Nekem rengeteget segített. És annyira szeretném hozzád eljuttatni, de még nem tudom, hogy hogyan (ha van ötleted, akkor szólj)… De valamit ki kell találni, hogy megkapd.
Szóval-elővéve önző énemet, kérlek nehagyd abba. Isszuk soraidat, és úgy járok ide, mint ha hazamennék 🙂 Amikor először olvastam a táncos bejegyzéseidet, annyi mindent feltépett… És olyan jó volt (gondolom nem én vagyok így az egyetlen)… Úgy hogy ne hagyd abba kérlek…Én azt szeretném látni Tőled, hogy áttáncolsz ezeken a problémákon… lássuk az előadást!!!! 🙂
Csók, Magio
Drága Magio!
Köszönöm Neked e bíztató szavakat és hidd el majdnem elsírtam magam, nagyon vissza kellett fognom…Szóval, ahogy már írtam a múltról könnyebb beszélnem, írnom nem is ez ami bánt, sokkal inkább a jelen. Most, hogy a jelenhez értem úgy érzem nem tudom folytatni, nem tudom egyszerűen leírni őket…van egy nagyon kedves barátnőm, szerencsére vele mindent meg tudok beszélni, ő sokat segít nekem lelkileg. Lehet, ha nem lenne senki, akinek elmondjam, akkor ezt a módot választanám és ide a blogomba panaszkodnám el a bánatomat. Csak nem egyszerű, azért sem, mert akkor túl személyessé válna ez a blog, azt pedig annyira nem szerettem volna. Remélem jóra fordul minden, hiszek ebben és hittem, hogy talpra lehet állni, csak most ez egy ilyen időszak és inkább begubbodzok és csak figyellek Titeket.
A pici tárgyra nagyon kiváncsi vagyok, vajon mi lehet?:)
Igazán kedves Tőled drága Magio, hogy ezt nekem szánod és tudod mit elfogadom! Nemcsak emiatt, de már korábban is szerettem volna jelezni Neked, hogy jó volna személyesen is “megismerkedni”. Mert Te és Alienn vagytok, akik itt igazán közel álltok hozzám. Szóval az email címem: sz.sharon@citromail.hu, erre tudsz írni…előre is köszi.
Puszi Neked,
Sharon
Írtam 🙂
Kedves Sharon sajnos mindenkinek vannak gyengesegei amit egyedul keptelen megoldani emberbarati segitseg nelkul.Mikor mar majdnem feladjuk az almainkat vagyainkat akkor lenyul egy kez egy csodalatos kez aki nemkerdezi ki vagy mi vagy milyen iskolad van honnan jottel.Nem gondolkodik nem szamolgat lehajol hozzad letorli konnyes szemedet ,nem is kell semmitsem szolnod mert tudja mit erzelHa sirsz o is sir ha nevetsz o is nevet.felsegit mert eros az o karja enni es inni ad a megfaradt vandornak es a labat is megmossa az ut poratol megtisztit es hus fa ala ultet hogy ne egessen a nap Tudod ki ez? sziae
Kedves E!
Köszönöm a hozzászólásodat. Nem igazán szoktam nézegetni a blogomat… Mint látod, eltelt több mint egy év. Tavaly januárban írtam ide utoljára és megmondom őszintén csak babonából nem folytatom, mert ahogy abbahagytam itt az írást, véletlen vagy nem véletlen, de szerencsére jóra fordultak a dolgaim. Ez az időszak kemény volt számomra… Persze attól még sok embert olvasok itt és kommentelek is , még mindig.
És gondolom, hogy kire gondolsz…Hmm…nekem talpra kellett állnom akkoriban és magamat kellett meggyógyítanom, a fájó sebeket!!!
Sokáig magyar néptáncoltam (majdnem 20 évet!) és ezt a blogot a tánc miatt kezdtem el írni, de ha elolvastad, akkor úgyis tudod. Az életem egy részét írtam le, de egyszer csak “elfogyott” a múlt és a jelenhez értem, ami akkoriban nagyon nehéz volt. Talán rosszkor kezdtem el írni…;-) Üdv.: Sharon
Nos Sharon!
Akkor ezt tekintsd most úgy, hogy ez lesz a te szerencsehozó írásod, jó?!
Mert megérdemled. Hiába is tiltakoznál, tudom.:-)
Mert akinek akkor van egy- két jó szava másokhoz, amikor neki is ez hiányzik a legjobban, akkor az a legtöbbet adta, ami adható, márpedig te ilyen vagy. Ne gondold, hogy a problémáid nem érthetők mások számára, sajnos ez manapság egyáltalán nem egyedülálló, persze ez nem vigasz. De tudod, olykor megroppanunk, olykor nagyon megroppanunk, és néha túlságosan is gyakran. De “örökké nem eshet”, ahogy a kislány mondta a Hollóban, és igaza van. Látod, a legfontossabb most is megvan: nem vagy egyedül!
Hát csak fel a fejjel, meglátod, egy- két év múlva kacagunk az egészen! Addig meg féllábon is kihúzzuk, nem igaz? 🙂
Szeretettel: Zoli
Kedves Zoli!
Köszönöm a hozzászólást 😉 és azt, hogy időt szántál a blogomra. Remélem nem unalmas a számodra…és gondolom, így egyszerre átolvasni az egészet nem kis feladat, sok információt hirtelen feldolgozni…de még egyszer köszönöm.
Hát, örökké nem eshet, az biztos. Azért szerencsére éreztem már többször is, hogy süt a nap…
Igazad van! Nem vagyok teljesen egyedül…A családom és a Kedvesem mindenben támogatnak engem és ez a legfontosabb.
Egyébként próbáltam ma ide újra belépni, de nem sikerült…Látod? Lehet, hogy én is béna vagyok az informatikához ;-)))
Ma végig olvastam 1-2 bejegyzésemet és csak azt tudom mondani neked, így utólag: “Jesszusom!!! ;-)))”
És, hogy egy-két év múlva kacagni fogunk az egészen??? Vigyázz, mert szavadon foglak! ;-)))) De addig is bizonyára kibírjuk féllábon…A muszáj sokszor nagy úr…
Szeretettel ölel téged: Sharon
Remélem is, hogy szavunkon fogjuk egymást! :-))
puszi: Zoli