A remény hal meg utoljára…

2009 október 3. | Szerző: Sharon |

Gondoltam hírt adok magamról, már akit érdekel…

Igazából nem is tudom, hol kezdjem, nehéz ezt most leírni úgy, hogy ne sírjam el magam folyton. Azért megpróbálom, mert ugye én erős vagyok és mindent kibírok!!!

Annyi mindenen keresztülmentem az életem során, hamar rájöttem, hogy az élet nem habostorta, ehhez persze nagyban hozzájárult Édesanyám halála is. Jaj, úgy hiányzik főleg mostanában…Ha belegondolok, szerencsés vagyok, hogy van 3 testvérem, akikkel szinte minden nap beszélek. Ha teljesen egyedül lennék, mint az ujjam, nem is tudom, mit csinálnék. Örülök, hogy egy olyan párt találtam, aki mindenben támogat. Sokan szeretnek és ez nagyon fontos. Emiatt vannak irigyeim is, látom.

Édesapám még mindig kórházban, megműtötték, aztán kikerült az intenzívről osztályra, ez több hétbe telt. Nagyon csodálom benne az élni akarást. Szó szerint küzdött és küzd a mai napig is. Nem hiába tőle tanultam, hogy nem szabad feladni semmit. Szerencsére elég erős szervezete van, de az orvosok szerint, az élni akarás miatt van még életben. Minden nap megyünk hozzá. Éreztetjük, hogy mennyire fontos számunkra. Most várunk, egyelőre azt mondták túl van az életveszélyen. Amikor bekerült, 5% esély volt a túlélésre, aztán teltek a napok és minden egyes nap ez a százalékos arány egyre jobban nőtt, majd a végén kikerült az intenzívről. Most már kommunikálunk is vele, bár a sok nyugtató és kedélyállapot javító miatt nem igazán lehet vele. Tegnap volt egy érdekes mondata, hogy ő még szeretné majd az én gyerekeimet is látni, vagyis az unokáit. Higgyem el, hogy legfőképp mi, a család tartottuk életben…Neki itt még küldetése van, mondta és elmosolyodott.

Azért még nem 100%-os a helyzet, bármikor romolhat az állapota. Úgy érzem, most jó kezekben van. Összebarátkozott is egy pár emberrel a kórházban, meséli az életét, rólunk. Hogy mennyi mindenen keresztülmentünk már. Na és persze a politikáról, imád politizálni.

Talán most jobban érzem magam, hogy leírtam. De legfőképpen amiatt, hogy van remény a gyógyulására.

Én még mindig betegállományban vagyok, lassan két hete, hogy nem voltam dolgozni. Hívtak is már emiatt, hogy mikor megyek, de válaszoltam, hogy míg Apát ki nem engedik, engem nem érdekel semmi, majd utána tárgyalhatunk, felháborodtam ezen. Iszonyat, hogy milyen rosszindulatúak az emberek és csak önmagukra tudnak gondolni, remélem visszakapják ezt majd az élettől. Egyébként elkezdtem másik m.hely után nézelődni, de pszt..

Szerintem még kell legalább 2-3 hét Apa teljes felépülésére, aztán irány Füred a szanatórium.

Bárcsak ott tartanánk már!

Köszönöm Mindenkinek, aki szurkol Nekünk, nagyon kedvesek Vagytok! Elsősorban Aliennek, Magionak, Szamócának, mnek, Csillának….

Még jelentkezem, addig is vigyázzatok Magatokra és Szeretteitekre!

Sharon