Visszatekintés
2010 január 2. | Szerző: Sharon
Szóval a január nem volt valami derűs, sajnos fel kellett vennünk jelzáloghitelt, amit a mai napig nagyon bánok, hogy megtörtént. De nem volt más választás. Még 9 év van hátra, remélem gyorsan elrepül és zökkenőmentes lesz. Aztán bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam, január végén megszűnt a munkahelyem és emiatt munkanélkülivé váltam (erről az időszakról nagyon nehéz írnom). Ekkor éreztük meg igazán, hogy mi is az a hitel…
Szerencse a szerencsétlenségemben, hogy áprilisban már el tudtam helyezkedni és most elismerik és megköszönik a munkámat (ezt régebben egyáltalán nem éreztem). Bár ha találnék jobbat, több pénzért, biztosan váltanék. De egyelőre ezt most úgy érzem, nem tehetem meg. Párom is keményen dolgozik, nem hagyhatom cserben. Meg aztán úgy gondoltam én ezt a jelzáloghitelt is, hogy áh, mi ezt simán tudjuk fizetni, hát sajnos nem így van, ill. sok lemondással jár az, hogy fizetni tudjuk.
Aztán májusban párommal hoztunk egy rossz döntést, persze ez csak utólag derült ki, hogy nem volt valami jó, lecseréltük az autónkat, melyet aztán a sok szervizelés miatt el kellett adnunk novemberben. Jelenleg egy másik autót még tudtunk a pénzből venni szerencsére. Az a baj ezzel az autó dologgal, hogy páromnak nélkülözhetetlen, mert hajnalban jár haza a munkahelyéről, ugyebár a vendéglátás már csak ilyen. És sajnálnám, hogy ha mindig éjszakai járatokkal kellene haza jönnie.
A nyár sem volt olyan, mint az eddigiek. Szinte minden évben el tudtunk menni külföldre nyaralni, most nem így lett (ez is pl. egy lemondás volt a hitel miatt). Alapvetően nem volt semmilyen ez a nyár, nem volt olyan mozgalmas, mint amilyen szokott lenni. Persze voltak nagyon szép pillanatok, emlékek.
Ősszel jöttek a betegséges időszakok, szinte minden családtagomat utolérte valami nyavalya, na de ezekről már írtam eleget korábban.
Viszont amiről még nem esett szó, a karácsony és a szilveszter közötti időszak. Hát 24-én gőz erővel készültem, meg előtte is csinosítgattam a lakást, mert ugye 26-án jöttek a vendégek, csak a közeli családtagok, de így is összesen 15-en voltunk (beleértve a macskát is). Annyira jó volt megvendégelni őket, nagyon jól esett. Persze a készülődés mindig fáradtságos munka, meg ennyire embert kiszolgálni nem volt semmi, de örülök, hogy 2009-ben én és Kedvesem lestük minden kívánságukat. Ami még közbe jött (és ez nem kellett volna, nem hiányzott egyáltalán) az az, hogy a bölcsességfogam nagyon begyulladt 25-ére és emiatt 26-án még az ügyeletre is mentünk Kedvessel, de mindegy is, mert jól érezte magát mindenki aznap délután és nekem csak ez számít. Bár nem volt valami kellemes így fogfájással csinálni a dolgokat, de túléltem. Most antibiotikum kúrán vagyok, és talán ha lemegy a gyulladás, ki fogják húzni a jövő héten. Majd úgyis megírom.
Dec. 27-én elutaztunk Kedves szüleihez Balatonfüredre. Nagyon kellemes volt az idő és jól kialudtam magam végre. A fogfájásom addigra csillapodott. Jókat ettünk és ittunk.
Dec. 30-án vissza kellett jönnünk Pestre. Mivel Kedvesem 30-án és 31-én és 1-én is dolgozott sajnos, de ezt én már megszoktam, ill. hozzá kell szoktatnom magam, hogy ilyen ez a vendéglátás. Mindegy most majd pihen.
Én jan. 4-én kezdek ismét a munkahelyen. Iszonyat hamar elment ez az év, az idő csak repül. Itthon voltam 2 hetet és nem is érzem, hogy ennyi lett volna.
Nem szoktam összegezni az éveket, de egy nagyon fontos tanulsága volt ennek az évnek számomra: a megpróbáltatás éve volt sok felelősséggel és ehhez hozzájárult némi szerencse is. Egyre jobban rájövök arra, hogy nem vagyok az a kisgyerek már és sokszor kell okos megfontolt döntéseket hoznom. Szerencsésnek érzem magam, hogy támogatnak, és nem vagyok egyedül.
Arra is rá kellett, hogy jöjjek újra és újra, hogy a legfontosabb az életben mégiscsak az egészség, persze a boldogság mellett. 2009 év vége felé nagyon nagy szerepe volt az életemben az egészségnek, hogy mindenki egészséges legyen, ezt kívánom!!!
Fogadalmat nem szoktam tenni, talán a fogyókúrázás terén kéne fogadalmat tennem, ha tennék, de nem fogok, mert úgyis minden magától jön. Talán ez a problémám is egyszer megoldódik.
Egy fájó pont van még számomra és ez a tánc. Ebben az évben már nem táncoltam, nem voltak fellépések és a többiekről sem tudok igazából semmit (kb. fél éve beszéltem néhányukkal). Mindenki éli világát, sokan szültek gyermeket, vagy éppen azt tervezik, de valahogy eltávolodtunk egymástól és ez elszomorít, hogy a rohanó világban egyszerűen megfeledkezünk a másikról és észre sem vesszük.
Szóval, ha tehetitek, és nem sajnáljátok az időt, az energiát, ne hagyjátok csak úgy elveszni mindazt, ami egykor fontos volt. Én úgy érzem elvesztettem és ez most nagyon hiányzik. Nemrég azt mondtam a sógornőmnek, hogy táncoltam 18 évig! és nem azt, hogy táncolok 18 éve…
Lassan befejezem, mert főznöm is kell valamit és aztán takarítok még.
MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK BOLDOGABB ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!!
Sharon
B.U.É.K.!!!
2009 december 31. | Szerző: Sharon
“Múlik a nap, s múlik az év,
Ami rossz volt, elmúlt már rég.
Holnap egy új évre ébredsz,
s ehhez kívánok Neked sok szépet!”
Mindenkinek olyan ÚJ Évet kívánok, amilyet igazán szeretne!!!
Részletesebb beszámolóval már csak jövőre jelentkezem.
Addig is koccintsatok Velem.
Puszi és sok-sok ölelés,
Sharon
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
2009 december 23. | Szerző: Sharon
Mindenkinek nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok a következő verssel (Ady Endre: Karácsony, Szabó Gyula előadásában)!!!
http://www.youtube.com/watch?v=JbdaDjp3Lo8&feature=related
Sharon
Gyors helyzetjelentés
2009 december 8. | Szerző: Sharon
Ismét itt vagyok. Blogot már régen írtam, de olvasgattalak benneteket. Lezárulni látszódik a rossz időszakom, legalábbis amióta nem írtam nem történt velem olyan nagyon rossz dolog. Ill. tegnap elromlott a mosógép, de azt ugyebár meg lehet javíttatni. Hehehe…
Nem is tudom, hol kezdjem. Szerencsére Mindenki meggyógyult körülöttem és remélem ez így is marad. Apukám túlélte a sok műtétet, a hétvégén jött haza Balatonfüredről, a rehabilitációról, nekem őt hozta a MikulásJ. A kardiológus szerint nagyon erős szíve van, az orvos nem is ismer olyan embert a környezetébe, aki ezt mind túlélte volna, szóval „Apám a hős”. Még előttünk áll jó pár kontroll, de szerintem most már nem lesz baj. Segítjük és támogatjuk őt amennyire csak tudjuk. És van még egy meglepő dolog: a legutóbbi kontrollra én kísértem el Apukámat, már teljesen tiszta ideg voltam, mert a doki állandóan csak azt kérdezgette, hogy nem-e fáj, v. feszít valami ill. nem-e érez valami furcsát Apám a szíve tájékán, már teljesen kivert a víz engem, amikor megszólal a drága doktor úr, hogy egyszerűen nem érti. Na, akkor voltam csak igazán kész, rögtön csinált is szívultrahangot meg nézegette, amikor végre kinyögte, hogy olyan jól sikerült a műtét, hogy Apám szívén nem is látszik, hogy infarktusa volt. Hát tuti lehetett hallani, hogy megkönnyebbültem. Tehát így állunk, ami szerintem iszonyú jó dolog. De azért nem volt könnyű ez az időszak, nem kívánom senkinek.
Munkahelyem a régi és az év végi hajtás miatt sok munka van. Gondolom ezzel nem mondtam újat, ez mindenhol így van ilyenkor. Dec. 18-án fogunk utoljára dolgozni az évben. Akkor lehet, hogy lesz egy kis céges vacsora vagy ilyesmi még nem tuti a dolog, de mindegy is. Már várom, hogy pihenhessek. Sokat túlóráztam, fáradt vagyok, a családi okok is rátettek, remélem Karácsony tájékán tényleg tudok pihenni, mert nagyon rám fér. Bár most jut eszembe, hogy 26-án nálunk lesz idén a karácsonyi ünnepség, szóval készülődés lesz ezerrel. De sebaj, csak 2010. jan. 4-én kezdünk ismét. Karácsony után elutazom Kedvessel a szüleihez Füredre, na majd ott pihenünkJ. Ott ilyenkor úgysem lehet mást csinálni, olyan mintha atombombát dobtak volna le, hihihi…
Túl vagyunk Kedves szülinapján is, remek volt a wellness szálloda és nagyon örült a meglepinek. Kár, hogy olyan gyorsan eltelt az a 3 nap. Minden szupi volt, mindketten kikapcsolódtunk erre a kis időre. Hazafelé jövet persze eszembe jutottak a gondok és elkezdtem agyalni, hát ezt nem kellett volna, ez az én bajom. Rájöttem, hogy mindenki gondján-baján én akarok segíteni és én akarom megoldani, mintha nekem csak ez lenne a küldetésem. Persze most elsősorban a családra gondolok, de a legjobb barátaimmal is ilyen vagyok. Ha kérnek tőlem valamit, próbálom rögtön teljesíteni. Ez valahol jó, de emiatt olyan görcsös tudok lenni. Ezen kéne változtatnom szerintem, mert ez kihat a környezetemre is, pl. páromra…Lehet, hogy sokszor le kéne sz*rnom a dolgokat és nem felvenni. A stressz teljesen felőröl, érzem és ez hosszú távon nem a legjobb. Emiatt el is kezdtem szedni egy kis Magne B6-t és C-vitamint is előtte pedig nyomattam magamba az Echinacea cseppet immunrendszer erősítőként.
Szóval ezek vannak mostanában. Élem az életem Kedvessel és örülök, hogy vele igazán boldog vagyok, ez sem volt mindig így, mármint nehezen találtam Kedvesre és most, hogy mellettem van nincs is ennél jobb dolog az életben, nem igaz?! Bárcsak Mindenki rátalálna a boldogságra, úgy elszomorít, hogy sokaknak ez nem adatik meg. Ha pénz van és karrier, akkor a magánélet romokban hever, ha pedig boldogság van, akkor általában pénz nincs. Nagyon ritka az az eset, amikor mindkettő megvan. Nekünk sokszor kell nélkülöznünk Kedvessel, de mégis boldogok vagyunk…
Vigyázzatok magatokra!
Még jövök az idén,megígérem.
Sharon
Ui.: Kedves Eper! Köszönöm érdeklődésedet….nem is tudtam, hogy olvasol…
A “lent” után csak “fent” jöhet!!!
2009 november 3. | Szerző: Sharon
Már rég jártam erre, gondoltam összegzem az eddigieket. Bevallom őszintén nem volt kedvem írni, mert nem volt valami szerencsés időszakban részem. Nem volt kedvem írni, mert sokat töprengtem azon, hogy miért ilyen keserű az élet és miért tesz mindig próbára. Kezdve azzal, hogy Édesapám megbetegedett, sorra jöttek a gondok és azt hittem már vége lesz, amikor egyik gond követte a másikat. Azért írok MOST, hátha leírom végleg és több rossz korszaka az életemnek már nem lesz idén, legalábbis nagyon remélem.
Az hagyján, hogy én is beteg lettem, de utána szinte Mindenki körülöttem, mint egy futótűz rohant végig és vett le Mindenkit a lábáról. Páromnak sikerült átadnom a jó kis hasmenéses vírusomat, szerencsére neki rendkívül erős szervezete van, emiatt hamar kigyógyult belőle. Nővéremnek felső légúti vírusa volt, ő már nem volt ennyire szerencsés, mint a Kedvesem, ezért 2 hétig nyomta az ágyat, magas láza alig akart szűnni. A csúcsot bátyám érte el azzal, hogy kiderült tályoga van a végbélrendszerében. Persze hétvégén, ügyeletes orvosnak kellett megműteni a János kórházban, hát ő is most már túl van rajta és gyógyulófélben, bár még vár rá egy végbéltükrözés, majd ha még jobban lesz, de talán az csak a következő hónapban. Szóval most már túl vagyunk a betegségeken és ezt nagyon komolyan gondolom. Nem kell több nyavalya senkinek. Elég volt ennyi ebben az időszakban.
Persze emiatt Apát mindig az látogatta, aki éppen nem volt beteg. Így utólag röhejes az egész, csak átélni nem volt az. Ennek ellenére Apa elég gyorsan javult és a múlt héten kiengedték jelenleg rehabilitáción van Füreden min. 2 hetet ott tölt, hanem hármat. De egész erős már, minden nap fél óra séta kötelező orvosi utasítás. Rengeteget fogyott, ami nem baj, kellett fogynia, csak annyira ráncos lett szegénykém arca, hogy hirtelen rá sem ismertem. Segítjük a gyógyulásban, nem akarjuk Őt is elveszíteni…
Aztán eljött Anyám halálának az évfordulója is. Olyan érdekes ez az egész, mert az évforduló napján engedték ki Apámat a kórházból, ezért kevésbé voltam szomorú. Persze este tele sírtam a párnámat, akkor már mindegy volt, meg talán ez a legrosszabb, a halálának napja…október 27. Nagyon rossz a többi nap is nélküle (az ünnepek főként), de úgy érzem ez a nap az, amikor nem tudok nem sírni. Teljesen mindegy hány éves leszek. Halottak napján nagyon szép volt a temető és az Ő sírja is.
Talán mára nyugodtam meg és tudtam leírni mindezt. Remélem, hogy mostantól csak jó dolgok jönnek, pozitívan szeretnék hozzáállni. Párom szülinapja november 22-én lesz és tervezek neki egy meglepetést, annyira megérdemli. Gondoltam elviszem valahová, mondjuk egy wellness szállodába pihenni, annak biztosan örülne. Majd még kitalálom, ma még csak harmadika van.
Helyzetjelentés
2009 október 16. | Szerző: Sharon
Napok óta levert vagyok, sajnos elkaptam v.mi hányás, hasmenéses nyavalyát. Hát nem ajánlom senkinek, mert úgy fájt a hasam, hogy nagyon. Néhány napig tartott mindössze, csak emiatt nem tudtam bemenni Apukámhoz a kórházba. Sajna még mindig ott van, de erősödik, iszonyatosan lefogyott, ami nem baj kellett ez neki, csak nem ennyire hirtelen. Én már jobban vagyok, a múlt héten dolgoztam, sok munkám volt és emiatt túlóráztam is. Mindegy most meg a betegség miatt nem mentem egy pár napot. Hétfőn ismét megyek. Nézegettem mi újság van állásügyben. Hát rengeteg az álláskereső, viszont a lehetőség nagyon csekély. Emiatt feladtam ezt a dolgot. Aztán nézelődtem külföldi állásokat is, nagy álmom Bécsbe dolgozni, sikerült rábeszélnem a páromat, hogy próbáljuk meg, és nem mondott nem-et. Ez már nagy előrelépés lenne. Bár idén tuti nem mennénk Apa miatt főként. Az ő felépülése nagyon sok időt és kitartást vesz igénybe, de nem bánom. Lassan látom a végét, a kórház szagát szinte már nem is érzem. Feltölt ahogy napról napra jobban van. Ha minden jól megy, akkor október végén mehet Füredre. Utána szépen otthon pihen majd tovább.
Egyébként nem szeretem az októbert…27-én lesz Anya halálának 4-dik évfordulója. November 2-án volt a temetés. Majdnem halottak napján…Emlékszem gyönyörű volt a temető, tele mécsesekkel, gyertyákkal…Most is így lesz, tudom.
Remélem Mindenki jól van és Mindenki egészséges ebben a járványidőszakban!
Sok puszit küldök Minden Kedves Olvasómnak!
Vigyázzatok Magatokra, Szeretteitekre!
Sharon
A remény hal meg utoljára…
2009 október 3. | Szerző: Sharon
Gondoltam hírt adok magamról, már akit érdekel…
Igazából nem is tudom, hol kezdjem, nehéz ezt most leírni úgy, hogy ne sírjam el magam folyton. Azért megpróbálom, mert ugye én erős vagyok és mindent kibírok!!!
Annyi mindenen keresztülmentem az életem során, hamar rájöttem, hogy az élet nem habostorta, ehhez persze nagyban hozzájárult Édesanyám halála is. Jaj, úgy hiányzik főleg mostanában…Ha belegondolok, szerencsés vagyok, hogy van 3 testvérem, akikkel szinte minden nap beszélek. Ha teljesen egyedül lennék, mint az ujjam, nem is tudom, mit csinálnék. Örülök, hogy egy olyan párt találtam, aki mindenben támogat. Sokan szeretnek és ez nagyon fontos. Emiatt vannak irigyeim is, látom.
Édesapám még mindig kórházban, megműtötték, aztán kikerült az intenzívről osztályra, ez több hétbe telt. Nagyon csodálom benne az élni akarást. Szó szerint küzdött és küzd a mai napig is. Nem hiába tőle tanultam, hogy nem szabad feladni semmit. Szerencsére elég erős szervezete van, de az orvosok szerint, az élni akarás miatt van még életben. Minden nap megyünk hozzá. Éreztetjük, hogy mennyire fontos számunkra. Most várunk, egyelőre azt mondták túl van az életveszélyen. Amikor bekerült, 5% esély volt a túlélésre, aztán teltek a napok és minden egyes nap ez a százalékos arány egyre jobban nőtt, majd a végén kikerült az intenzívről. Most már kommunikálunk is vele, bár a sok nyugtató és kedélyállapot javító miatt nem igazán lehet vele. Tegnap volt egy érdekes mondata, hogy ő még szeretné majd az én gyerekeimet is látni, vagyis az unokáit. Higgyem el, hogy legfőképp mi, a család tartottuk életben…Neki itt még küldetése van, mondta és elmosolyodott.
Azért még nem 100%-os a helyzet, bármikor romolhat az állapota. Úgy érzem, most jó kezekben van. Összebarátkozott is egy pár emberrel a kórházban, meséli az életét, rólunk. Hogy mennyi mindenen keresztülmentünk már. Na és persze a politikáról, imád politizálni.
Talán most jobban érzem magam, hogy leírtam. De legfőképpen amiatt, hogy van remény a gyógyulására.
Én még mindig betegállományban vagyok, lassan két hete, hogy nem voltam dolgozni. Hívtak is már emiatt, hogy mikor megyek, de válaszoltam, hogy míg Apát ki nem engedik, engem nem érdekel semmi, majd utána tárgyalhatunk, felháborodtam ezen. Iszonyat, hogy milyen rosszindulatúak az emberek és csak önmagukra tudnak gondolni, remélem visszakapják ezt majd az élettől. Egyébként elkezdtem másik m.hely után nézelődni, de pszt..
Szerintem még kell legalább 2-3 hét Apa teljes felépülésére, aztán irány Füred a szanatórium.
Bárcsak ott tartanánk már!
Köszönöm Mindenkinek, aki szurkol Nekünk, nagyon kedvesek Vagytok! Elsősorban Aliennek, Magionak, Szamócának, mnek, Csillának….
Még jelentkezem, addig is vigyázzatok Magatokra és Szeretteitekre!
Sharon
Coelho…
2009 szeptember 19. | Szerző: Sharon
“Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni. Szeretni a férfit, aki szeret.”
“Nagy árat kellett fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét.”
“A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.”
(Paulo Coelho)
Édesapám…
2009 szeptember 17. | Szerző: Sharon
Sajnos szüneteltetnem kell a tornát most, mert Édesapám kórházba került a szívével vannak ismét gondok és nem tudom mi lesz a vége. Most a családom az első és mellettük a helyem. (Bár fogyás terén jól állok, idegi alapon lefogytam már 3 kilót). Minden nap megyek látogatni. Jelenleg nem bíztatnak az orvosok bennünket, de amikor 5 évvel ezelőtt 3 infarktusa volt Édesapámnak (24 órán belül), akkor sem voltak valami bizakodóak. Ebben bízom, hogy megismétlődik ismét, hogy felépül és minden rendben lesz. A remény hal meg utoljára…szokták mondani. Hiszek a csodában, mert az, ami 5 évvel ezelőtt történt vele, az egyenlő a csodával vagy egy olyan megmagyarázhatatlan dologgal, amit a mai napi napig nem értek. Bár egyfolytában arra gondolok, ami 5 éve történt, itt van előttem és hallom a fülemben, ahogy az orvos azt mondja a távozásunk előtt:
– Ha minden jól megy, még 5 évet bírja a szíve…
Akkoriban szív katéterezték rögtön azonnal, hétvége volt emlékszem senki nem mehetett haza, mert ügyelet volt. Életmentő műtétet hajtottak végre. Az első infarktust reggel otthon kapta, a másodikat akkor, amikor vitték a kórház felé a mentőkocsiban, a harmadikat a kórházban este.
Azt mondták 5% esélye van, hogy túléli. Aztán napról-napra jobban lett és nem hazudok, de 10 nap után kiengedték az intenzívről, de még 3 hetet bent tartották és utána otthon volt majdnem 1 hónapig, majd levitték Balatonfüredre, rehabilitációra. Az infarktus után cukorbeteg lett és jelenleg is inzulinozza magát, akkoriban otthon kísérleteztük ki nála mi (nem az orvosok a kórházban), hogy melyik fajta inzulinra nem kómál be. Nevetséges.
De szerencsére nem történt akkor baj, hála az Égnek! A munkát teljesen abba kellett hagynia, ez nagyon nehezen ment neki. Ő, aki egész életében a munkájának élt (építész volt), egyszer csak megszűnt ez az állapot, de hát túlhajtotta magát és folyton kihasználták, no meg persze a sok fizikai munka…
Azóta nyugdíjas. Remélem, még tudja élvezni ezeket a perceket.
Persze most is mindent megteszünk az Ő érdekében, és úgy látom, hogy az orvosok is…csak győzzük pénzzel!
Ezt leszámítva jól vagyok, már amennyire jól lehetek. Párom mindenben támogat, munkámat nem igazán tudom ellátni emiatt, ezért gondolkodom egy kis kényszerszabin (betegállomány formájában). Rendes szabit már nem nagyon tudok kivenni az idénre, mert kell tartogatni év végére, amikor leáll a cég teljesen. De még lehet, hogy így is el kell mennem majd fizetetlenre vagy akkor is kiíratom magam. Nem szokásom ilyet csinálni, és még sosem csináltam ilyet, a derekammal biztosan bármikor felvesz az orvos, persze most idegi alapon vennének fel.
Kaptam nyugtatókat, valamelyik este bevettem egyet, de másnap nem bírtam fent lenni és nagyon rosszul voltam tőle.
Hát ezek vannak, összességében szenvedek, de kezdek ám hozzászokni, nekem ezt adta a sors.
Remélem Mindenki jól van!
Vigyázzatok egymásra és a Családotokra!
Nekem ezt még úgy tanította Édesanyám, hogy a Család az első…
És Mindenkinek csak egy élete van ezen a földön…
Sharon
Nem javul semmi…
2010 január 15. | Szerző: Sharon
Sokszor eszembe jut ez a blog és az is amiért elkezdtem írni. Valójában tanulságként szántam (a tánc miatt) de most, hogy így a jelenről kell írni, nagyon nehéz számomra folytatni. Nem is akarom igazán…
Mert az, hogy valaki a múltról ír, a múlt sérelmeit leírja az teljesen más, mint most erről az átkozott jelenről. Nehéz megélni is. Sajnos egyre jobban fokozódik a pechsorozatom. A régmúlt egészen más, az már egy megtörtént dolog. Arról egyre könnyebb beszélnem, írnom, legalábbis így érzem. Fájó sebek vannak, de vannak szép pillanatai is, és ezt nem szabad elfelednem.
Nem tudom miért történnek meg ezek a dolgok mostanában, persze erősítenek, egyre erősebbé tesznek, csak lenne már vége. Mit csináltam rosszul ill. miért érdemlem ezt kérdezem a világtól. Nagyon rossz passzban vagyok, bár optimista ember voltam, eddig hittem és reméltem. De elfáradtam, ebben az év kezdésben bíztam. Bizakodva vártam, hogy vége legyen 2009-nek, és a sok beteges időszaknak. Erre most folytatódik csak igazán. A baj mindig rosszkor jön. De ennyiszer???
Sajnálom, hogy folyton csak panaszkodni tudok…ha nem én lennék, akkor nem is biztos, hogy olvasnám saját magamat. Mert ettől csak elmegy mindenkinek a kedve, ezt pedig nem szeretném. Én nem ilyen vagyok. Hol van az az életvidám lány, aki voltam??? Kérdezem sokszor magamtól, egyelőre nincs válasz…
Abban is hittem, ha leírok mindig mindent, azzal lezárul és besöpörhetem a szőnyeg alá…Ugye mennyire naiv voltam?!
A magunk sorsának csak mi lehetünk a kovácsai, én legalábbis így hittem. De közben rá kellett jönnöm, hogy ehhez nem mindenkinek lehet elég ereje.
Oldal ajánlása emailben
X